Német Demokratikus Köztársaság
·
Deutsche Demokratische Republik
·
Nimska demokratiska republika

Az NDK zászlaja

Területe: 108 333 km2; lakossága: 16 111 000 fő (1990); fővárosa: Berlin (keleti rész); hivatalos nyelve: a német, ezen kívül nem hivatalos kisebbségi nyelvként a szorb; közigazgatási beosztása: 15 kerület (Bezirk), ezen belül 29 városi körzet (Stadtkreis) és 192 vidéki körzet (Landkreis), ezen belül 7569 község (Gemeinde); pénzneme: 1 Mark der DDR (NDK Márka) = 100 Pfennig; nemzetközi gépkocsijele: DDR (már nem használt).

Közlekedés módja: jobboldali; rendszámok kiadása: párban.

Független szocialista (kommunista) demokratikus köztársaság.
1949-ben alapították a II. világháború utáni szovjet megszállási övezetből. Az újonnan alakult országrészben szocialista berendezkedéssel építették újra az államot. Mivel Berlin nyugati része nem volt része az új országnak, a kommunista vezetés potenciális veszélyforrásnak tekintette, és 1961-ben felépítették a berlini falat. A 70-es évekig több keleti blokkbeli szervezet része lett. Az országban az állampárt vezetésével a nép erős elnyomás és megfigyelés alatt állt. 1989-ben magyarországi segítséggel indult meg a két ország újraegyesítése, egyúttal az NDK összeomlása. 1990. október 3.-tól az egykori keletnémet területek ismét Németország részévé váltak.

Az egykori NDK elhelyezkedése

Német Demokratikus Köztársaság

   Deutsche Demokratische Republik

      (DDR)

Diplomáciai országkódok

A diplomáciai országkódokat a rendszámok első két számkarakterei mutatják

Az országok sorrendje megegyezett azzal a sorrenddel, ahogy azok elismerték az NDK-t 1949-ben.

00 KGST
01 Szovjetunió
02 Csehszlovákia
03 Magyarország
04 Lengyelország
05 Románia
06 Bulgária
07 Kína
08 Albánia
09 Finnország
10 Mongólia
11 Észak-Korea
12 Vietnam (eredetileg Észak-Vietnam)
13 Egyíptom
14 Jugoszlávia
15 Kuba
16 Dél-Vietnam (megszűnt)
17 Szíria
18 Észak-Jemen
19 Mali
20 Guinea
21 Irak
22 Kambodzsa
23 Szudán
24 Dél-Jemen
25 India
26 Kongó
27 nem használták
28 nem használták
29 nem használták
30 Algéria
31 Banglades
32 Burma
33 Svájc
34 Olaszország
35 Dánia
36 Tunézia
37 Belgium
38 Svédország
39 Franciország
40 Pakisztán
41 Nagy-Britannia
42 Peru
43 Ausztria
44 Spanyolország
45 Hollandia
46 Norvégia
47 Mexikó
48 Indonézia
49 Libanon
50 Irán
51 Japán
52 Argentína
53 Zaire
54 Brazília
55 Uruguay
56 Kolumbia
57 Német Szövetségi Köztársaság
58 Ghána
59 Portugália
60 Ecuador
61 Amerikai Egyesült Államok
62 Törökország
63 Görögország
64 Venezuela
65 Ausztrália
66 Panama
67 Szomália
68 Líbia
69 Etiópia
70 PFSZ (Palesztina)
71 Afganisztán
72 Nicaragua
73 Zöld-foki-szigetek
74 Fülöp-szigetek
75 Nigéria
76 Costa Rica
77 Bissau Guinea
78 Laosz
79 Zimbabwe
80 Mozambik
81 Angola
82 Bolívia
83 Marokkó
84 nem használták
85 nem használták
86 nem használták
87 nem használták
88 nem használták
89 nem használták
90 nem használták
91 Franciaország - gazdasági szövetség
92 Ausztria - gazdasági szövetség
93 másodakkreditálás
94 másodakkreditálás
95 másodakkreditálás
96 másodakkreditálás
97 bérelt autók
98 nem használták
99 Országok, melyek nem rendelkeztek képviselettel az NDK területén

Másodakkreditálás

Ezek a számok a 93 - 96 országkódú rendszámok utolsó három karaktere jelzi az országot.

201 Srí Lanka
202 Uganda
203 Ciprus
204 Ruanda
205 Izland
206 Nepál
207 Madagaszkár
208 Jordánia
209 Libéria
210 Zambia
211 Burma
212 Mauritánia
213 Bolívia
214 Thaiföld
215 Lesotho
216 Kanada
217 Niger
218 Burundi
219 Sierra Leone
220 Kuvait
221 Új-Záland
222 Marokkó
223 Guyana
224 Jamaika
225 Togó
226 Majájzia
227 Benin
228 Burkina Faso
229 Málta
230 Tanzánia
231 Grenada
232 Írország
233 Zöld-foki-szigetek
234 Costa Rica
235 Senegal
236 Ausztrália
237 Szingapúr