Brazil Szövetségi Köztársaság
·
República Federativa do Brasil

·
Bundesrepubliek Brasilien
·
Bundesrepublik Brasilien
·
Repùblica Federałe de Braxil

Brazília zászlaja

Területe: 8 515 767 km2; lakossága: 202 768 562 fő (2014); fővárosa: Brasília; hivatalos nyelve: brazíliai portugál, községi szinten hivatalos még a német (pomerániai és hunsrücki nyelvjárások) valamint a velencei olasz, ezen kívül védett közel 150 indián nyelv; közigazgatási beosztása: 5 régió (região) ezen belül 26 állam (estados) és egy szövetségi körzet (distrito federal) ezen belül 5570 község (município); pénzneme: 1 real = 100 centavo; nemzetközi gépkocsijele: BR.

Közlekedés módja: jobboldali; rendszámok kiadása: központilag (Departamentos Estaduais de Trânsito – DETRAN) adják ki.

Független alkotmányos szövetségi elnöki köztársaság.
A terület első lakói indián törzsek voltak. Az első európaiak 1500-ban érkeztek a mai ország partjaihoz a portugál Pedro Álvares Cabral vezetésével. A hollandok és angolok is próbálták megvetni a lábukat a területen, de kisebb sikerek után a XVIII. század végére visszafoglaltak minden földet. A gyarmat lakossága is ekkor indult növekedésnek az itt talált arany, és az időközben ideszállított afrikai rabszolgák miatt. Egészen a XIX. századig portugál gyarmat volt. 1822-ben kikiáltotta a függetlenséget és megalakult a Brazil Császárság. 1888-ra felszámolták a rabszolgaságot. 1889-ben az államforma köztársasággá változott egy katonai puccs során. Később többször önkényuralmi és katonai vezetés váltotta egymást. 1985 óta rendeződött a politikai helyzet, manapság az egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasággal rendelkezik az ország.

Brazília elhelyezkedése

Brazília - Brasil (BR)

Standard rendszámok

2017-es rendszámok

A MERCOSUL tagállamok döntése alapján 2017. január 1.-től minden tagállam új, egységes rendszámot vezet majd be. A brazil rendszámokról bővebb információ itt!

1990-es sorozat

ABC-1234   JVD-2416

IEV/7289

Méretei: 400 mm * 130 mm (15" * 5"); motorkerékpár: 2008-ig 187 mm * 136 mm, 2008 után 200 mm * 170 mm.

Formátum: prizmaszerűen fényvisszaverős világosszürke alapon fekete karakterek, ezüst keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: TTT-9999 (területkódok itt); sorozatszámok növekedési sorrendje: 765-4321. A rendszám tetején a tulajdonos lakhelye szerint az állam rövidítése, majd kötőjellel elválasztva a község neve látható.

Megjegyzések:

  • A betűk kódolása a rendszám kiadásának helyét jelölik.
  • A rendszám tetején látható állam és községjelölés a tulajdonos aktuális lakóhelyét jelöli. Ezt minden költözésnél lecserélik.
  • A címsáv bal szélén egy plomba látható. Ezt minden címsáv-cserekor kicserélik. Egyéb esetben, ha megsérül, a rendszám érvénytelenné válik.
  • 2008. január 1.-től kötelezően a “Mandatory” nevű betűtípust használják. Előtte a kiadó állam dönthette el a betű típusát, ami általában “DIN Mittelschrift” volt.
  • 2008 előtt lehetőség volt más (európai vagy japán standard szerinti) méretezésű rendszámokat is használni.
  • A rendszámokat a gépjármű kapja, forgalomból való kivonásáig csak ugyanazt a sorozatszámot lehet használni, ha elveszik a rendszám, ugyanazt a sorozatszámot gyártják le újból.
  • A katonai rendszámok formátuma a következő: EB-9999 (EB - Exército Brasileiro “Brazil Szárazföldi Erők”), CFN-9999 (CFN - Corpo Fuzileiros Navais do Brazil “Brazil Haditengerészet”). Ezek közvetlenül a harcjárműre vannak festve. Személy- és tehergépjárművel standard rendszámokat használnak, de ezzel a formátummal.

1987-es sorozat

AI-3070

Méretei: 400 mm * 130 mm (15" * 5"); motorkerékpár: 185 mm * 135 mm.

Formátum: sárga alapon fekete karakterek, ezüst keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: motorkerékpárokon: TT-999, más járműveken: TT-9999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 65-4321. A rendszám tetején a tulajdonos lakhelye szerint az állam rövidítése, majd kötőjellel elválasztva a község neve látható.

Megjegyzések:

  • A betűk a kiadó községet jelölték, minden betűkombinációhoz egy község tartozott. Problémát okozott, hogy ez maximum 26*26=676 kombinációt eredményezett, így nagyobb államokban ennél a számnál több község is létezett.
  • A rendszám tetején látható állam és községjelölés a tulajdonos aktuális lakóhelyét jelöli. Ezért minden költözésnél a teljes rendszámot lecserélték.
  • Minden államban léteztek ugyanazok a sorozatok, ezért könnyű volt összetéveszteni a különböző államból származó, de ugyanolyan sorozatszámú rendszámokat.
  • A motorkerékpár-rendszámokon csak háromjegyű számok szerepeltek.
  • Lehetőség volt más (európai vagy japán standard szerinti) méretezésű rendszámokat is használni.
  • A katonai rendszámok formátuma a következő: EB-9999 (EB - Exército Brasileiro “Brazil Szárazföldi Erők”), CFN-9999 (CFN - Corpo Fuzileiros Navais do Brazil “Brazil Haditengerészet”). Ezek közvetlenül a harcjárműre vannak festve. Személy- és tehergépjárművel standard rendszámokat használnak, de ezzel a formátummal.

1969-es sorozat

JD-6707   RN 2117   * GC 0498   AX 150

Méretei: hivatalosan 400 mm * 160 mm; motorkerékpár: 185 mm * 115 mm, de ettől eltérő méretek is készültek.

Formátum: sárga alapon fekete karakterek, ezüst keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: motorkerékpárokon: TT-999, más járműveken: TT-9999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 65-4321. A rendszám tetején a tulajdonos lakhelye szerint az állam rövidítése, majd kötőjellel elválasztva a község neve látható.

Megjegyzések:

  • A betűk a kiadó községet jelölték, minden betűkombinációhoz egy község tartozott. Problémát okozott, hogy ez maximum 26*26=676 kombinációt eredményezett, így nagyobb államokban ennél a számnál több község is létezett.
  • A rendszám tetején látható állam és községjelölés a tulajdonos aktuális lakóhelyét jelöli. Ezért minden költözésnél a teljes rendszámot lecserélték.
  • Minden államban léteztek ugyanazok a sorozatok, ezért könnyű volt összetéveszteni a különböző államból származó, de ugyanolyan sorozatszámú rendszámokat.
  • A motorkerékpár-rendszámokon csak háromjegyű számok szerepeltek.
  • Egyes államokban a '70-es években egy éves ellenőrző lapkát illesztettek a rendszám bal szélére, melyen az állam rövidítése, alatta az évszám, majd ez alatt a rendszám sorozatszáma volt látható.
  • A katonai rendszámok formátuma a következő: EB-9999 (EB - Exército Brasileiro “Brazil Szárazföldi Erők”), CFN-9999 (CFN - Corpo Fuzileiros Navais do Brazil “Brazil Haditengerészet”). Ezek közvetlenül a harcjárműre vannak festve. Személy- és tehergépjárművel standard rendszámokat használnak, de ezzel a formátummal.

1967-es sorozat

1-23-84-32

Méretei: 350 mm * 200 mm.

Formátum: sárga alapon fekete karakterek, keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: &-&&-&&-&9; sorozatszámok növekedési sorrendje: 7-65-43-21. A rendszám tetején a kiadó állam rövidítése látható, melyet egy évenként megújítandó ellenőrző matrica követett.

Megjegyzések:

  • Ez a sorozat az előző folytatása, csak a sorozatszám feletti kiírások változtak meg rajta.
  • Minden államban léteztek ugyanazok a sorozatok, ezért könnyű volt összetéveszteni a különböző államból származó, de ugyanolyan sorozatszámú rendszámokat.
  • Motorkerékpárok rendszámai nem változtak, az előző ovális sorozat folytatódott.
  • Nem sokkal az 1969-es sorozat bevezetése előtt São Paulo államban bevezettek egy új formátumot, mely két betűvel kezdődött, majd négy számmal folytatódott. A két betű egy-egy régiót jelölt a következőképp: SARegião de Araçatuba, SBRegião de Bauru, SCRegião de Campinas, SGRegião de Grande São Paulo, SJRegião de São José dos Campos, SORegião de Sorocaba, SPRegião de Presidente Prudente, SRRegião Riberão Preto, SSRegião de Santos, STRegião de São José do Rio Preto. Ez a formátum nem volt hosszú életű, és csak ebben az államban vezették be.

1941-es sorozat

79-58   26-12-70

645

Méretei: 350 mm * 175 mm (narancssárga) vagy 350 mm * 165 mm (sárga), de ettől eltérő méretek is készültek.

Formátum: narancssárga, az 1960-as évek közepétől sárga alapon fekete karakterek, keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: &-&&-&&-&9; sorozatszámok növekedési sorrendje: 7-65-43-21. A rendszám tetején a tulajdonos lakhelye szerint a község neve majd kötőjellel elválasztva az állam rövidítése látható, bár ez utóbbi el is maradhat.

Megjegyzések:

  • A rendszámokat a községek készítették, ezért sok eltérés volt a "hivatalos" formátumtól, főként színben és betűtípusban.
  • A rendszám tetején látható állam és községjelölés a tulajdonos aktuális lakóhelyét jelöli. Ezért minden költözésnél a teljes rendszámot lecserélték.
  • Minden államban léteztek ugyanazok a sorozatok, ezért könnyű volt összetéveszteni a különböző államból származó, de ugyanolyan sorozatszámú rendszámokat.
  • A motorkerékpárok rendszámai oválisak voltak. Felül csak az állam rövidítése, alul csak a kiadás éve volt látható.

1901-es sorozat

A. 13987   P.68

AM 100

Méretei: ismeretlenek.

Formátum: általában fekete alapon fehér karakterek, általában keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: K. &&&&9; sorozatszámok növekedési sorrendje: 54321.

Megjegyzések:

  • A rendszámokat a községek készítették, ezért sok eltérés volt a "hivatalos" formátumtól, főként színben és betűtípusban. Egyes rendszámok tetején vagy alján látható az kiadó község neve, esetenként megtalálható a kiadás éve is.
  • A rendszám első karaktere általában P (saját tulajdonú) vagy A (bérelt) volt. Ez sok esetben elmaradt és csak a sorozatszám volt rajtuk látható. A sorozatszámok osztása községenként eltérő lehetett.
  • Motorkerékpárok ugyanolyan rendszámokat kaptak, mint a járművek, de ezeken második betűként egy M is látható, valamint alulra a MOTOCICLETA szó is felkerült.

Személy és teherfuvarozók rendszámai

1990-es sorozat

LPT-4625

Méretei: 400 mm * 130 mm (15" * 5"); motorkerékpár: 2008-ig 187 mm * 136 mm, 2008 után 200 mm * 170 mm.

Formátum: vörös alapon prizmaszerűen fényvisszaverős fehér karakterek, ezüst keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: TTT-9999 (területkódok itt); sorozatszámok növekedési sorrendje: 765-4321. A rendszám tetején a tulajdonos lakhelye szerint az állam rövidítése, majd kötőjellel elválasztva a község neve látható.

Megjegyzések:

  • A betűk kódolása a rendszám kiadásának helyét jelölik.
  • A rendszám tetején látható állam és községjelölés a tulajdonos aktuális lakóhelyét jelöli. Ezt minden költözésnél lecserélik.
  • A címsáv bal szélén egy plomba látható. Ezt minden címsáv-cserekor kicserélik. Egyéb esetben, ha megsérül, a rendszám érvénytelenné válik.
  • 2008. január 1.-től kötelezően a “Mandatory” nevű betűtípust használják. Előtte a kiadó állam dönthette el a betű típusát, ami általában “DIN Mittelschrift” volt.
  • 2008 előtt lehetőség volt más (európai vagy japán standard szerinti) méretezésű rendszámokat is használni.
  • A rendszámokat a gépjármű kapja, forgalomból való kivonásáig csak ugyanazt a sorozatszámot lehet használni, ha elveszik a rendszám, ugyanazt a sorozatszámot gyártják le újból.

1969-es sorozat

VK-0407   CC-04110

Méretei: hivatalosan 400 mm * 160 mm; motorkerékpár: 185 mm * 115 mm, de ettől eltérő méretek is készültek.

Formátum: vörös alapon fehér karakterek, ezüst keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: TT-&9999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 76-54321. A rendszám tetején a tulajdonos címe szerint az állam rövidítése, majd kötőjellel elválasztva a község neve látható.

Megjegyzések:

  • A betűk a kiadó községet jelölték, minden betűkombinációhoz egy község tartozott. Problémát okozott, hogy ez maximum 26*26=676 kombinációt eredményezett, így nagyobb államokban ennél a számnál több község is létezett.
  • A rendszám tetején látható állam és községjelölés a tulajdonos aktuális címét jelöli. Ezért minden költözésnél a teljes rendszámot lecserélték.
  • Minden államban léteztek ugyanazok a sorozatok, ezért könnyű volt összetéveszteni a különböző államból származó, de ugyanolyan sorozatszámú rendszámokat.
  • A motorkerékpár-rendszámokon csak háromjegyű számok szerepeltek.
  • Egyes államokban használtak ötkarakteres számokat is, sőt előfordult a szabványostól eltérő betűszín is (pl. fekete).

1941-es sorozat

1-34-29   40-06-36

Méretei: hivatalosan 350 mm * 165 mm vagy 350 mm * 175 mm vagy 350 mm * 200 mm, de ettől eltérő méretek is készültek.

Formátum: vörös alapon fehér vagy fekete karakterek, ezüst keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: &-&&-&&-&9; sorozatszámok növekedési sorrendje: 7-65-43-21. A rendszám tetején a tulajdonos lakhelye szerint a község neve majd kötőjellel elválasztva az állam rövidítése látható, bár ez utóbbi el is maradhat.

Megjegyzések:

  • A rendszám tetején látható állam és községjelölés a tulajdonos aktuális lakóhelyét jelöli. Ezért minden költözésnél a teljes rendszámot lecserélték.
  • Egyes rendszámokon csak az állam rövidítése látható, ezt egy éves ellenőrzőszelvény követ a rendszám tetején.
  • Minden államban léteztek ugyanazok a sorozatok, ezért könnyű volt összetéveszteni a különböző államból származó, de ugyanolyan sorozatszámú rendszámokat.
  • Motorkerékpárok rendszámai igen változatosak voltak, de mindenképpen volt rajtuk egy sorozatszám, az állam rövidítése, általában a kiadás éve, és esetlegesen a jármű típusa (többféle formában).
  • 1941 előtt az akkori standard rendszámokat használták.

Gépjárműoktatók (Autoescola) rendszámai

1990-es sorozat

HMG-0248

Méretei: 400 mm * 130 mm (15" * 5"); motorkerékpár: 2008-ig 187 mm * 136 mm, 2008 után 200 mm * 170 mm.

Formátum: prizmaszerűen fényvisszaverős fehér alapon vörös karakterek, ezüst keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: TTT-9999 (területkódok itt); sorozatszámok növekedési sorrendje: 765-4321. A rendszám tetején a tulajdonos lakhelye szerint az állam rövidítése, majd kötőjellel elválasztva a község neve látható.

Megjegyzések:

  • A betűk kódolása a rendszám kiadásának helyét jelölik.
  • A rendszám tetején látható állam és községjelölés a tulajdonos aktuális lakóhelyét jelöli. Ezt minden költözésnél lecserélik.
  • A címsáv bal szélén egy plomba látható. Ezt minden címsáv-cserekor kicserélik. Egyéb esetben, ha megsérül, a rendszám érvénytelenné válik.
  • 2008. január 1.-től kötelezően a “Mandatory” nevű betűtípust használják. Előtte a kiadó állam dönthette el a betű típusát, ami általában “DIN Mittelschrift” volt.
  • 2008 előtt lehetőség volt más (európai vagy japán standard szerinti) méretezésű rendszámokat is használni.
  • A rendszámokat a gépjármű kapja, forgalomból való kivonásáig csak ugyanazt a sorozatszámot lehet használni, ha elveszik a rendszám, ugyanazt a sorozatszámot gyártják le újból.

1969-es sorozat

CC-0098

Méretei: hivatalosan 400 mm * 160 mm; motorkerékpár: 185 mm * 115 mm, de ettől eltérő méretek is készültek.

Formátum: fehér alapon vörös karakterek, ezüst keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: TT-9999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 65-4321. A rendszám tetején a tulajdonos címe szerint az állam rövidítése, majd kötőjellel elválasztva a község neve látható.

Megjegyzések:

  • A betűk a kiadó községet jelölték, minden betűkombinációhoz egy község tartozott. Problémát okozott, hogy ez maximum 26*26=676 kombinációt eredményezett, így nagyobb államokban ennél a számnál több község is létezett.
  • A rendszám tetején látható állam és községjelölés a tulajdonos aktuális címét jelöli. Ezért minden költözésnél a teljes rendszámot lecserélték.
  • Minden államban léteztek ugyanazok a sorozatok, ezért könnyű volt összetéveszteni a különböző államból származó, de ugyanolyan sorozatszámú rendszámokat.
  • A motorkerékpár-rendszámokon csak háromjegyű számok szerepeltek.
  • 1969 előtt standard rendszámokat használtak.

Kormányzati járművek rendszámai

1990-es sorozat

JJK-1960   S/P/M BWE-9965

Méretei: 400 mm * 130 mm (15" * 5"); motorkerékpár: 2008-ig 187 mm * 136 mm, 2008 után 200 mm * 170 mm.

Formátum: prizmaszerűen fényvisszaverős fehér alapon fekete karakterek, ezüst keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: TTT-9999 (területkódok itt); sorozatszámok növekedési sorrendje: 765-4321. A rendszám tetején a tulajdonos lakhelye szerint az állam rövidítése, majd kötőjellel elválasztva a község neve látható.

Megjegyzések:

  • A betűk kódolása a rendszám kiadásának helyét jelölik.
  • A rendszám tetején látható állam és községjelölés a tulajdonos aktuális lakóhelyét jelöli. Ezt minden költözésnél lecserélik.
  • A címsáv bal szélén egy plomba látható. Ezt minden címsáv-cserekor kicserélik. Egyéb esetben, ha megsérül, a rendszám érvénytelenné válik.
  • 2008. január 1.-től kötelezően a “Mandatory” nevű betűtípust használják. Előtte a kiadó állam dönthette el a betű típusát, ami általában “DIN Mittelschrift” volt.
  • 2008 előtt lehetőség volt más (európai vagy japán standard szerinti) méretezésű rendszámokat is használni.
  • A rendszámokat a gépjármű kapja, forgalomból való kivonásáig csak ugyanazt a sorozatszámot lehet használni, ha elveszik a rendszám, ugyanazt a sorozatszámot gyárják le újból.
  • Ezeken a rendszámokon, ha tetejükön nem a lakhely szerinti állam és községjelölés található, hanem az illetőség neve. Tehát ha a felirat BRASIL, akkor az szövetségi tulajdonú járművet jelöl, míg ha a feliraton az állam neve látható (gyakori még az állam rövidítése utáni OFICIAL felirat is), akkor az állami tulajdont jelöl. Természetesen előfordul községi tulajdonú jármű is, ezeken a standard rendszámokhoz hasonlóan az állam rövidítése és a község neve is megtalálható.
  • Egyes rendszámokon a betűk előtt, egymás alatt a következő feliratok lehetnek: SPF - Serviço Publical Federal “Szövetségi Közösségi Szolgálat”, SPE - Serviço Publical Estadual “Állami Közösségi Szolgálat”, SPM - Serviço Publical Municipal “Községi Közösségi Szolgálat”. Ezek mind kormányzati tulajdonban lévő tömegközlekedési eszközöket jelölnek.

1969-es sorozat

XV-6640   S/P/F HC 8369

Méretei: hivatalosan 400 mm * 160 mm; motorkerékpár: 185 mm * 115 mm, de ettől eltérő méretek is készültek.

Formátum: fehér alapon fekete karakterek, ezüst keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: TT-9999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 65-4321. A rendszám tetején a tulajdonos címe szerint az állam rövidítése, majd kötőjellel elválasztva a község neve látható.

Megjegyzések:

  • A betűk a kiadó községet jelölték, minden betűkombinációhoz egy község tartozott. Problémát okozott, hogy ez maximum 26*26=676 kombinációt eredményezett, így nagyobb államokban ennél a számnál több község is létezett.
  • A rendszám tetején látható állam és községjelölés a tulajdonos aktuális címét jelöli. Ezért minden költözésnél a teljes rendszámot lecserélték.
  • Minden államban léteztek ugyanazok a sorozatok, ezért könnyű volt összetéveszteni a különböző államból származó, de ugyanolyan sorozatszámú rendszámokat.
  • A motorkerékpár-rendszámokon csak háromjegyű számok szerepeltek.
  • Egyes rendszámokon a betűk előtt, egymás alatt a következő feliratok lehetnek: SPF - Serviço Publical Federal “Szövetségi Közösségi Szolgálat”, SPE - Serviço Publical Estadual “Állami Közösségi Szolgálat”, SPM - Serviço Publical Municipal “Községi Közösségi Szolgálat”. Ezek mind kormányzati tulajdonban lévő tömegközlekedési eszközöket jelölnek.

1941-es sorozat

78-60

Méretei: hivatalosan 350 mm * 165 mm vagy 350 mm * 175 mm vagy 350 mm * 200 mm, de ettől eltérő méretek is készültek.

Formátum: fehér alapon fekete karakterek, ezüst keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: &-&&-&&-&9; sorozatszámok növekedési sorrendje: 7-65-43-21. A rendszám tetején a tulajdonos lakhelye szerint a község neve majd kötőjellel elválasztva az állam rövidítése látható, bár ez utóbbi el is maradhat.

Megjegyzések:

  • A rendszám tetején látható állam és községjelölés a tulajdonos aktuális lakóhelyét jelöli. Ezért minden költözésnél a teljes rendszámot lecserélték.
  • Egyes rendszámokon csak az állam rövidítése látható, ezt egy éves ellenőrzőszelvény követ a rendszám tetején.
  • Minden államban léteztek ugyanazok a sorozatok, ezért könnyű volt összetéveszteni a különböző államból származó, de ugyanolyan sorozatszámú rendszámokat.
  • Motorkerékpárok rendszámai igen változatosak voltak, de mindenképpen volt rajtuk egy sorozatszám, az állam rövidítése, általában a kiadás éve, és esetlegesen a jármű típusa (többféle formában).
  • 1941 előtt az akkori standard rendszámokat használták.

Szövetségi miniszterek rendszámai

* MINISTRO/DOS/TRANSPORES

Méretei: 400 mm * 160 mm.

Formátum: keresztben osztott zöld-sárga alapon fehér karakterek, fehér keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: MINISTRO/DOS/AAAAAAAAAA. A rendszám tetején a BRASILIA - DF felirat látható. A rendszám bal oldalán a brazil címer látható.

Megjegyzések:

  • Ezek a rendszámok általában öntöttek, nem dombornyomásosak.
  • A rendszám szövegében a minisztérium neve látható a harmadik sorban (lehet rövidítve is, ha nem fér ki).

Helyi vezetők rendszámai

* PM 001   PREFEITO   * 001

Méretei: 400 mm * 160 mm, de elhet ettől eltérő is.

Formátum: fekete alapon fehér vagy ezüst vagy arany karakterek, ugyanolyan keret; latin betűs írás; kódolás: * @@ &&9 vagy PREFEITO. A rendszám tetején vagy alján az illetékes hely neve, alul vagy felül a tulajdonos kormányzati titulusa látható. A rendszám bal oldalán a brazil címer, illetve a képviselt kormányzati szerv emblémája látható.

Megjegyzések:

  • Ezek a rendszámok általában öntöttek vagy dombornyomásosak.
  • A rendszám valamelyik szélén (alul vagy felül) az illetékesség helye olvasható (általában államrövidítés - községnév formában). Ellenkező oldalon pedig a kormányzati szerv neve olvasható.
  • Ha nem a PREFEITO felirat olvasható a rendszámon, akkor általában egy egyszerű sorozatszám látható rajta. A sorozatszám kezdődhet betűkkel is.

Régiségek rendszámai

1990-es sorozat

FOR-1904

Méretei: 400 mm * 130 mm (15" * 5"); motorkerékpár: 2008-ig 187 mm * 136 mm, 2008 után 200 mm * 170 mm.

Formátum: fekete alapon prizmaszerűen fényvisszaverős fehér karakterek, ezüst keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: TTT-9999 (területkódok itt); sorozatszámok növekedési sorrendje: 765-4321. A rendszám tetején a tulajdonos lakhelye szerint az állam rövidítése, majd kötőjellel elválasztva a község neve látható.

Megjegyzések:

  • Olyan járművek kaphatják, amelyek első üzembe állítása minimum 30 éve történt, állapotuk kiváló és a jármű legalább 80%-a eredeti alkatrészekből áll.
  • A betűk kódolása a rendszám kiadásának helyét jelölik.
  • A rendszám tetején látható állam és községjelölés a tulajdonos aktuális lakóhelyét jelöli. Ezt minden költözésnél lecserélik.
  • A címsáv bal szélén egy plomba látható. Ezt minden címsáv-cserekor kicserélik. Egyéb esetben, ha megsérül, a rendszám érvénytelenné válik.
  • 2008. január 1.-től kötelezően a “Mandatory” nevű betűtípust használják. Előtte a kiadó állam dönthette el a betű típusát, ami általában “DIN Mittelschrift” volt.
  • 2008 előtt lehetőség volt más (európai vagy japán standard szerinti) méretezésű rendszámokat is használni.
  • A rendszámokat a gépjármű kapja, forgalomból való kivonásáig csak ugyanazt a sorozatszámot lehet használni, ha elveszik a rendszám, ugyanazt a sorozatszámot gyártják le újból.
  • 1990 előtt a jármű eredeti rendszámát használták.

Járműkereskedők rendszámai

1990-es sorozat

JSQ-7436

Méretei: 400 mm * 130 mm (15" * 5"); motorkerékpár: 2008-ig 187 mm * 136 mm, 2008 után 200 mm * 170 mm.

Formátum: zöld alapon prizmaszerűen fényvisszaverős fehér karakterek, ezüst keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: TTT-9999 (területkódok itt); sorozatszámok növekedési sorrendje: 765-4321. A rendszám tetején a tulajdonos lakhelye szerint az állam rövidítése, majd kötőjellel elválasztva a község neve látható.

Megjegyzések:

  • A betűk kódolása a rendszám kiadásának helyét jelölik.
  • A rendszám tetején látható állam és községjelölés a tulajdonos aktuális lakóhelyét jelöli. Ezt minden költözésnél lecserélik.
  • A címsáv bal szélén egy plomba látható. Ezt minden címsáv-cserekor kicserélik. Egyéb esetben, ha megsérül, a rendszám érvénytelenné válik.
  • 2008. január 1.-től kötelezően a “Mandatory” nevű betűtípust használják. Előtte a kiadó állam dönthette el a betű típusát, ami általában “DIN Mittelschrift” volt.
  • 2008 előtt lehetőség volt más (európai vagy japán standard szerinti) méretezésű rendszámokat is használni.
  • A rendszámokat a gépjármű kapja, forgalomból való kivonásáig csak ugyanazt a sorozatszámot lehet használni, ha elveszik a rendszám, ugyanazt a sorozatszámot gyártják le újból.

1969-es sorozat

HA 2989   UQ-9478

Méretei: hivatalosan 400 mm * 160 mm; motorkerékpár: 185 mm * 115 mm, de ettől eltérő méretek is készültek.

Formátum: zöld alapon fekete karakterek, ezüst keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: TT-9999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 65-4321. A rendszám tetején a tulajdonos címe szerint az állam rövidítése, majd kötőjellel elválasztva az EXPERIENCIA “Tapasztalat” felirat látható.

Megjegyzések:

  • A betűk a kiadó községet jelölték, minden betűkombinációhoz egy község tartozott. Problémát okozott, hogy ez maximum 26*26=676 kombinációt eredményezett, így nagyobb államokban ennél a számnál több község is létezett.
  • A rendszám tetején látható állam és községjelölés a tulajdonos aktuális címét jelöli. Ezért minden költözésnél a teljes rendszámot lecserélték.
  • Minden államban léteztek ugyanazok a sorozatok, ezért könnyű volt összetéveszteni a különböző államból származó, de ugyanolyan sorozatszámú rendszámokat.
  • A motorkerékpár-rendszámokon csak háromjegyű számok szerepeltek.
  • Egyes államokban a '70-es években egy éves ellenőrző lapkát illesztettek a rendszám bal szélére, melyen az állam rövidítése, alatta az évszám, majd ez alatt a rendszám sorozatszáma volt látható.
  • Egyes rendszámokon felül az államrövidítés elmaradt.

1941-es sorozat

1-32

Méretei: hivatalosan 350 mm * 165 mm vagy 350 mm * 175 mm vagy 350 mm * 200 mm, de ettől eltérő méretek is készültek.

Formátum: zöld alapon fehér karakterek, ezüst keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: &-&&-&&-&9; sorozatszámok növekedési sorrendje: 7-65-43-21. A rendszám tetején a tulajdonos lakhelye szerint a község neve majd kötőjellel elválasztva az állam rövidítése látható, bár ez utóbbi el is maradhat.

Megjegyzések:

  • A rendszám tetején látható állam és községjelölés a tulajdonos aktuális lakóhelyét jelöli. Ezért minden költözésnél a teljes rendszámot lecserélték.
  • Egyes rendszámokon csak az állam rövidítése látható, ezt egy éves ellenőrzőszelvény követ a rendszám tetején.
  • Minden államban léteztek ugyanazok a sorozatok, ezért könnyű volt összetéveszteni a különböző államból származó, de ugyanolyan sorozatszámú rendszámokat.
  • Motorkerékpárok rendszámai igen változatosak voltak, de mindenképpen volt rajtuk egy sorozatszám, az állam rövidítése, általában a kiadás éve, és esetlegesen a jármű típusa (többféle formában).
  • 1941 előtt az akkori standard rendszámokat használták.

Diplomáciai rendszámok

2009-es sorozat

CD-4134

Méretei: 400 mm * 130 mm (15" * 5"); motorkerékpár: 200 mm * 170 mm.

Formátum: fényvisszaverős kék alapon fehér karakterek, fehér keret; latin betűs írás; kódolás: CC-9999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 4321.

Megjegyzések: A diplomáciai jelzés a következő lehet: CMD - diplomáciai képviselet első számú vezetője, CD - diplomáciai testület, CC - konzulátusi testület, OI - nemzetközi szervezet, ADM - adminisztratív és technikai személyzet.

1990-es sorozat

JDR-0312

Méretei: 400 mm * 130 mm (15" * 5"); motorkerékpár: 200 mm * 170 mm.

Formátum: kék alapon prizmaszerűen fényvisszaverős fehér karakterek, ezüst keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: TTT-9999 (területkódok itt); sorozatszámok növekedési sorrendje: 765-4321.

Megjegyzések:

  • A betűk kódolása a rendszám kiadásának helyét jelölik.
  • A diplomáciai minősítés jelzése a felső, cserélhető címsávon látható és a következő lehet: CMD - diplomáciai képviselet első számú vezetője, CD - diplomáciai testület, CC - konzulátusi testület, OI - nemzetközi szervezet, ADM - adminisztratív és technikai személyzet.
  • A címsáv bal szélén egy plomba látható. Ezt minden címsáv-cserekor kicserélik. Egyéb esetben, ha megsérül, a rendszám érvénytelenné válik.
  • A rendszámon kötelezően a “Mandatory” nevű betűtípust használják.

1987-es sorozat

CC 9140

Méretei: 400 mm * 160 mm.

Formátum: világoskék alapon fehér karakterek, keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: CC 9999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 4321.

Megjegyzések: A diplomáciai jelzés a következő lehet: CMD - diplomáciai képviselet első számú vezetője, CD - diplomáciai testület, CC - konzulátusi testület, OI - nemzetközi szervezet.

1969-es sorozat

CD 3587

Méretei: hivatalosan 400 mm * 160 mm; motorkerékpár: 185 mm * 115 mm, de ettől eltérő méretek is készültek.

Formátum: sötétkék alapon fekete karakterek, ezüst keret vagy keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: CC 9999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 4321.

Megjegyzések:

  • A diplomáciai jelzés a következő lehet: CMD - diplomáciai képviselet első számú vezetője, CD - diplomáciai testület, CC - konzulátusi testület, OI - nemzetközi szervezet.
  • 1969 előtt kormányzati rendszámokat használtak.