Benini Köztársaság
·
République Bénin

·
Orílẹ̀-èdè Olómìnira ilẹ̀ Benin

Benin zászlaja

Területe: 112 622 km2; lakossága: 8 791 832 fő (2009); fővárosa: Porto-Novo, de a kormányzat Cotonouban székel; hivatalos nyelve: francia; ezen kívül széles körben használt a joruba, valamint regionálisan a fon, bariba, gun, azsa, ajizó; közigazgatási beosztása: 12 megye (département), ezen belül: 77 község (commune); pénzneme: 1 Franc Communauté financière d'Afrique de Banque Centrale des États de l'Afrique de l'Ouest (franc CFA BCEAO) = 100 centime; nemzetközi gépkocsijele: DY.

Közlekedés módja: jobboldali; rendszámok kiadása: párban.

Független parlamentáris köztársaság.
A területet már a neolitikumban lakták. Az első országszerű képződmény a XIII. sz.-ban keletkezett Dahomey Királyság volt. Az ország egészen a rabszolgakereskedés végéig virágzott. 1899-ben Francia Nyugat-Afrika része lett. 1960-ban vált ismét függetlenné Dahomey Köztársaságként. 1972-ig fejetlenség uralkodott az országban, 8 puccsot hajtottak végre. 1972-ben marxista kormányzatot vezettek be és az országot átkeresztelték Benini Népköztársasággá. A '80-as évek végén szakítottak a marxizmussal és ismét kapitalista világnézetű lett a vezetés. A későbbi évek vezetése egyre demokratizálódott, míg végül a 2006-os választás teljesen szabadon és csalások nélkül zajlott, ami miatt Benint tartják Afrika legdemokratikusabb államának.

Benin elhelyezkedése

Benin - Bénin (DY)

Ezen az oldalon látható rendszámsorozatokat 2001-ben kezdték el kiadni.

Standard rendszámok

AB0474*€   AE*€/6853

Méretei: 520 mm * 100 mm, a kétsoros: 275 mm * 200 mm.

Formátum: fényvisszaverős fehér alapon fekete karakterek, fekete keret; latinbetűs írás; kódolás: egysoroson: A@9999*€, kétsoroson: A@*€/9999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 654321. A rendszám jobb szélén kétsoroson a jobb felső sarokban) felül az ország stilizált térképe látható a zászló színeivel, alatta pedig az RB (République Bénin) felirat látható.

Megjegyzések: A jobb széli országtérkép előtt fekete keretben egy érvényesítő matrica található.

Motorkerékpár rendszámok

2T*€/1372

Méretei: 275 mm * 200 mm.

Formátum: fényvisszaverős fehér alapon fekete karakterek, fekete keret; latinbetűs írás; kódolás: 2A*€/9999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 56/4321. A rendszám jobb felső sarkában felül az ország stilizált térképe látható a zászló színeivel, alatta pedig az RB (République Bénin) felirat látható.

Megjegyzések: A jobb széli országtérkép előtt fekete keretben egy érvényesítő matrica található.

Kereskedelmi célú járművek rendszámai

AD1139*€

Méretei: 520 mm * 100 mm, a kétsoros: 275 mm * 200 mm.

Formátum: fényvisszaverős narancssárga alapon fekete karakterek, fekete keret; latinbetűs írás; kódolás: egysoroson: A@9999*€, kétsoroson: A@*€/9999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 654321. A rendszám jobb szélén kétsoroson a jobb felső sarokban) felül az ország stilizált térképe látható a zászló színeivel, alatta pedig az RB (République Bénin) felirat látható.

Megjegyzések: A jobb széli országtérkép előtt fekete keretben egy érvényesítő matrica található.

Kormányzati rendszámok

V8683*€   OFFICIEL012€

RFA €

Méretei: 520 mm * 100 mm, a kétsoros: 275 mm * 200 mm.

Formátum: fényvisszaverős kék alapon fehér karakterek, fehér keret; latinbetűs írás; kódolás: egysoroson: A@9999*€, kétsoroson: A@*€/9999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 654321. A rendszám jobb szélén kétsoroson a jobb felső sarokban) felül az ország stilizált térképe látható a zászló színeivel, alatta pedig az RB (République Bénin) felirat látható.

Megjegyzések:

  • Normál rendszámokon a jobb széli országtérkép előtt fehér keretben egy érvényesítő matrica található.
  • A felsőbb rendű kormányzati tisztviselők rendszámainak formátuma: OFFICIEL999*.
  • A minisztériumok vezetőinek rendszámai a minisztériumok neveinek rövidítéseiből állnak (lásd a 3. képet!).

Kormányzati motorkerékpár rendszámok

2T*€/5471

Méretei: 275 mm * 200 mm.

Formátum: fényvisszaverős vörös alapon fehér karakterek, fehér keret; latinbetűs írás; kódolás: 2A*€/9999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 56/4321. A rendszám jobb felső sarkában felül az ország stilizált térképe látható a zászló színeivel, alatta pedig az RB (République Bénin) felirat látható.

Megjegyzések: A jobb széli országtérkép előtt fehér keretben egy érvényesítő matrica található.

Taxi rendszámok

Z 7316*€

Méretei: 520 mm * 100 mm, a kétsoros: 275 mm * 200 mm.

Formátum: fényvisszaverős fekete alapon sárga karakterek, sárga keret; latinbetűs írás; kódolás: egysoroson: Z@9999*€, kétsoroson: Z@*€/9999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 654321. A rendszám jobb szélén kétsoroson a jobb felső sarokban) felül az ország stilizált térképe látható a zászló színeivel, alatta pedig az RB (République Bénin) felirat látható.

Megjegyzések: A jobb széli országtérkép előtt sárga keretben egy érvényesítő matrica található.

Ideiglenes rendszámok

IPE 5490

Méretei: változó.

Formátum: sárga alapon fekete karakterek, keret nélkül; latinbetűs írás; kódolás: egysoroson: IPA 9999 € (IP = Immatriculation Provisoire “ideiglenes rendszám”); sorozatszámok növekedési sorrendje: 5 4321. A rendszám jobb szélén felül az ország stilizált térképe, alatta pedig az RB (République Bénin) felirat látható.

Megjegyzések: Ezt a rendszámot általában öntapadós matricaként adják ki, de előfordulhat papírból készült, de akár kézzel festett változata is.

Járműkereskedők rendszámai

W7 SOCAR   W 54 RB

Méretei: 520 mm * 100 mm, a kétsoros: 275 mm * 200 mm, de léteznek ettől eltérő méretű rendszámok is.

Formátum: fényvisszaverős válaszható színű alapon fehér vagy fekete karakterek, fehér vagy fekete keret vagy keret nélkül; latinbetűs írás; kódolás: egysoroson: W&9 AAAA €; sorozatszámok növekedési sorrendje: 21. A rendszám jobb szélén felül az ország stilizált térképe, alatta pedig az RB (République Bénin) felirat látható.

Megjegyzések: Lényegében bármilyen színű és formátumú lehet, egyetlen kitétel van, hogy szerepelnie kell rajta egy W betűnek, valamint legalább egy számkarakternek.

Diplomáciai rendszámok

Diplomáciai misszió vezetőjének járművének rendszáma

01 CMD *

Méretei: 520 mm * 100 mm, a kétsoros: 275 mm * 200 mm.

Formátum: fényvisszaverős zöld alapon fehér karakterek, fehér keret; latinbetűs írás; kódolás: egysoroson: ££ CMD *€, kétsoroson: ££ *€/CMD. A rendszám jobb szélén kétsoroson a jobb felső sarokban) felül az ország stilizált térképe látható a zászló színeivel, alatta pedig az RB (République Bénin) felirat látható.

Megjegyzések:

  • A jobb széli országtérkép előtt fehér keretben egy érvényesítő matrica található.
  • Az országkódokról sajnos nincs információm.

Diplomata járművek rendszámai

01 CD 48 *

Méretei: 520 mm * 100 mm, a kétsoros: 275 mm * 200 mm.

Formátum: fényvisszaverős zöld alapon fehér karakterek, fehér keret; latinbetűs írás; kódolás: egysoroson: ££ CD&9 *€, kétsoroson: ££ *€/CD &9; sorozatszámok növekedési sorrendje: 21. A rendszám jobb szélén kétsoroson a jobb felső sarokban) felül az ország stilizált térképe látható a zászló színeivel, alatta pedig az RB (République Bénin) felirat látható.

Megjegyzések:

  • A jobb széli országtérkép előtt fehér keretben egy érvényesítő matrica található.
  • Az országkódokról sajnos nincs információm.

Nemzetközi szervezetek járműveinek rendszámai

110 */OI 16

Méretei: 520 mm * 100 mm, a kétsoros: 275 mm * 200 mm.

Formátum: fényvisszaverős zöld alapon fehér karakterek, fehér keret; latinbetűs írás; kódolás: egysoroson: ££ CC&9 *€, kétsoroson: ££ *€/CC &9; sorozatszámok növekedési sorrendje: 21. A rendszám jobb szélén kétsoroson a jobb felső sarokban) felül az ország stilizált térképe látható a zászló színeivel, alatta pedig az RB (République Bénin) felirat látható.

Megjegyzések:

  • A jobb széli országtérkép előtt fehér keretben egy érvényesítő matrica található.
  • Az országkódokról sajnos nincs információm.
  • A betűkarakterek a következők lehetnek: OI - Nemzetközi szervezet (Organisation Internationale), NU - ENSZ (Nations Unies).

Nem kormányzati szervezetek járműveinek rendszámai

279 ONG *

Méretei: 520 mm * 100 mm, a kétsoros: 275 mm * 200 mm.

Formátum: fényvisszaverős zöld alapon sárga karakterek, sárga keret; latinbetűs írás; kódolás: egysoroson: 999ONG *€, kétsoroson: 999 *€/ONG (ONG = Organisation non gouvernemental “Nem kormányzati szervezet”). A rendszám jobb szélén kétsoroson a jobb felső sarokban) felül az ország stilizált térképe látható a zászló színeivel, alatta pedig az RB (République Bénin) felirat látható.

Megjegyzések:

  • A jobb széli országtérkép előtt sárga keretben egy érvényesítő matrica található.
  • Az országkódokról sajnos nincs információm.

Diplomáciai képviseletek technikai és adminisztrációs személyzetének rendszámai

U4162AT*

Méretei: 520 mm * 100 mm, a kétsoros: 275 mm * 200 mm.

Formátum: fényvisszaverős zöld alapon sárga karakterek, sárga keret; latinbetűs írás; kódolás: egysoroson: A@9999AT*€, kétsoroson: A@*€/9999AT (AT = Administration “Adminisztráció”); sorozatszámok növekedési sorrendje: 654321. A rendszám jobb szélén kétsoroson a jobb felső sarokban) felül az ország stilizált térképe látható a zászló színeivel, alatta pedig az RB (République Bénin) felirat látható.

Megjegyzések: A jobb széli országtérkép előtt sárga keretben egy érvényesítő matrica található.

Katonai rendszámok

Ezeket a rendszámokat 1976 óta változatlan formában adják ki.

Nem harci járművek rendszámai

B 1000 263 *

Méretei: kb. 520 mm * 100 mm.

Formátum: fekete alapon fehér karakterek, fehér keret; latinbetűs írás; kódolás: A KKKK 999 *; sorozatszámok növekedési sorrendje: 321. A rendszám jobb szélén az ország zászlaja látható.

Megjegyzések:

  • Előfordul, hogy a rendszámot közvetlenül a járműre festik.
  • Az első négy szám a fegyvernemet és a jármű típusát jelöli, de erről nincs bővebb információm.

Harci járművek rendszámai

3032 FT *

Méretei: kb. 520 mm * 100 mm.

Formátum: fekete alapon fehér karakterek, keret nélkül; latinbetűs írás; kódolás: 9999 @AA*; sorozatszámok növekedési sorrendje: 4321 765. A rendszám jobb szélén az ország zászlaja látható.

Megjegyzések: Általában a rendszámot közvetlenül a járműre festik.

Csendőrségi rendszámok

Ezeket a rendszámokat 1976 óta változatlan formában adják ki.

01-4074*G

Méretei: kb. 520 mm * 100 mm.

Formátum: fekete alapon fehér karakterek, keret nélkül; latinbetűs írás; kódolás: KK-9999*G; sorozatszámok növekedési sorrendje: 4321. A rendszám jobb szélén, az utolsó betűkarakter előtt az csendőrség jelképe látható.

Megjegyzések:

  • Előfordul, hogy a rendszámot közvetlenül a járműre festik.
  • Az első két szám a jármű felhasználását jelöli, de erről nincs bővebb információm.

Csendőrségi rendszámok

Ezeket a rendszámokat 1976 óta változatlan formában adják ki.

0053EF**

Méretei: kb. 520 mm * 100 mm.

Formátum: fekete alapon fehér karakterek, keret nélkül; latinbetűs írás; kódolás: 9999AA**; sorozatszámok növekedési sorrendje: 432165. A rendszám jobb szélén az ország zászlaja látható köralakú formában, előtte egy sárga postakürt képe található.

Megjegyzések:

  • Előfordul, hogy a rendszámot közvetlenül a járműre festik.
  • Az első két szám a jármű felhasználását jelöli, de erről nincs bővebb információm.